Projektzáró kiállításunk a Csodák Palotájában

Projektzáró kiállításunk a Csodák Palotájában

Május 30-tól új kiállítással várja látogatóinkat a Csopa Galéria. A Lauder Javne IskolaINNOLAB című tudományos – művészeti projektjének alkotásai mutatkoznak be a Csodák Palotájában

A hétfőn este tartott megnyitón Szarvas Ildikó pedagógus köszöntötte a megjelenteket a Galaxis teremben. A tanéven átívelő kezdeményezés rövid bemutatása után, Paszternák András, a Csopa tudománykommunikációs vezetője beszélt a hatodik tárlat létrejöttéről, mely egyben az első, diákok munkáiból összeállított gyűjtemény a Csopa Galéria történetében. A megjelent szülők, tanárok, tanulók ezt követően egy rövid videó által nyertek betekintést az alkotói munka folyamataiba.

Szirtes János és Molnár Ágnes Éva művészek által vezetett performansz tette még különlegesebbé a jeles alkalmat. 

A hangjátékot követően Horányi Gábor, a Lauder iskola főigazgatója nyitotta meg a kiállítást, hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló innovatív közös alkotás jelenti azt az irányt, melyet a modern kor iskoláinak követnie kell.

Az INNOLAB projektzáró ajándékait Szirtes Aliz pedagógustól vehették át az aktív diákok. Ezt követően tekintették meg az érdeklődők az alkotásokat. A képek, szobrok és finomságokkal teli asztal mellett még hosszasan beszélgettek a megjelentek a lassan mögöttünk hagyott tanév kreatív élményeiről.

Röviden a projektről:
A 2020-2022 tanévekben zajlott a Lauder INNO-Lab projekt a Lauder Javne Iskola gimnáziumi tagozatán. A programhoz kapcsolódott a Diák Innovátorok Klubja is. Az idei tanévben a projektet a Nemzeti Tehetségprogram és a MAZSÖK is támogatta. A téma: a mesterséges intelligencia és a STEAM alkotási lehetőségek, az okosváros és a fiatalok víziói a saját jövőjükről. A projekt során létrejöttek AR (Augmented Reality) alkotások, tesszelláció tervek, futurista várostervek és kollázsok, Gólem variációk, szenzoros kinetikus szobrok, performansz.

A diákok mesterséges intelligencia fejlesztővel, média designerekkel, performansz művészekkel találkoztak és dolgoztak együtt Szarvas IldikóSzirtes AlizPaszternák AndrásGalambos Judit és Őri László vezetésével.

(Fotó: Koncz Dorina – Lauder TECH-csapat)

One thought on “Projektzáró kiállításunk a Csodák Palotájában

Comments are closed.