Kikötősök a Csodák Palotájában

Kikötősök a Csodák Palotájában

December 19-én, hétfőn a Kikötő osztály Kovács Erzsébet és László Ágnes vezetésével kereste fel a Csopát. A diákokat Paszternák András, iskolánk STEAM-programkoordinátora kalauzolta a tudományos élményközpontban.

A Richter Gedeon laborban közösen elvégzett kémiai kísérlet után az Öveges színpadon izgalmas fizikai bemutatót tekintettünk meg, majd a Csodák Palotája névadójának munkásságával ismerkedtünk. A 9D-s élményvetítést követően vette kezdetét CsopOlimpia küldetéses játék, melynek keretében négy-öt fős csapatokban fedezték fel az első emelet tematikus egységeit az ötödikesek. A program zárásaként jutott egy kis szabadidő a felső szint feltérképezésére is.