Gyümölcsök, zöldségek, virágok… – így telt a tu bisváti online 4T workshopunk

Kedden este folytatódott online műhelyfoglalkozásaink sorozata, ezúttal tu bisváthoz, a fák újévéhez kapcsolódtak a kísérletek, a kreatív kézműves feladat. Szirtes Aliz egy különleges virágot készített az elemi tagozatról csatlakozó tanulókkal és szülőkkel, Kárpáti Sára tizedikes diákunk, a Lauder TehetségHáz metoráltja és Paszternák András mazsolával, őrölt kurkumával és káposztalével hozta közelebb a kémia rejtelmes világát az érdeklődőkhöz. Táncoltattunk szőlőszemeket, titkosírtunk és a színekkel is játszottunk. A tervek szerint purimkor ismét várunk benneteket a Zoomon!

Tovább a teljes cikkre »

Tudományos, művészeti, technológiai pörgés, avagy STEAM nap a Lauderben

November 30-án, kedden, hanuka második napján került megrendezésre a Trendi Trendelli program, melynek keretében a NYIT és a 9-12. évfolyamosok a tudományokhoz, művészetekhez és technológiai újdonságokhoz kapcsolódó előadásokon és interaktív foglalkozásokon vehettek részt. A rendezvény a tavalyi 4T Mozaik – Kutatók a Lauderben témanap folytatása volt. Nagy örömünkre, ezúttal a virtuális teret a személyes találkozások váltották fel. Négy sávban több, mint 40 műhelyfoglalkozás közül választhattak a diákok a tematikus nap folyamán. Egyszerre tizenegy helyszínen zajlottak az ismeretterjesztő aktivitások. Az űrszekciót

Tovább a teljes cikkre »

Öveges és Richter – kísérletek minden mennyiségben

Izgalmas, látványos kísérletekben gazdag hónapot tudhatnak maguk mögött a Lauder Javne Iskola és a Csodák Palotája közös szervezésében megvalósuló innovatív oktatási program résztvevői. A tizenegyedikesek az elmúlt négy hétben Öveges József munkásságával, a róla elnevezett színpadon látható kísérlet bemutatókkal és ezek szakmai hátterével ismerkedtek. Az intézménybe hetente visszatérő diákok megtekintették az Öveges emlékkiállítást, korabeli felvételek segítségével térképezték fel azt a kort, amelyben a professzor egy egész ország tanítómestere volt. A Richter Gedeon laborban maguk is fehér köpenybe, védőszemüvegbe öltöztek, hogy

Tovább a teljes cikkre »

Pészahra hangolódva… – Így telt a 4T Virtuális Macesz Workshop

A negyedik 4T műhelyfoglalkozásra március 23-án került sor a Lauder Javne Iskola STEAM-csapatának szervezésében. Az elemiseknek és a középtagozat 5-6. évfolyamának szóló online program ezúttal is igazi családi kikapcsolódást jelentett a csatlakozóknak. Kis és nagy testvérek, szülők hajtották végre Aliz és András irányításával a feladatokat. A tenger szétválasztását követően a széder estéken nélkülözhetetlen tojásé volt a főszerep. A héj alkotóelemeinek megismerése után a palackba is bevarázsoltuk a “szabad emberek” eledelét. Minden család meghajtogatta és egyéni stílusra alakította a széder-tálját. A

Tovább a teljes cikkre »

Pályaválasztásról, kutatásról… Berényi Szilvia vegyészmérnök volt a vendégünk

A STEAM-követ képzés második félévében a tudományok művelőivel beszélgetünk pályaválasztásról, kutatói mindennapokról, szakmai kihívásokról. Január 27-én dr. Berényi Szilvia vegyészmérnök volt a Nahár évfolyam vendége. A tizenegyedikes diákok megismerhették egyetemi, kutatóintézeti kutatási témáit, a nanotechnológia területén elért eredményeit. Terítékre került a pályaváltás kérdésköre is. Diákjaink írták: “Érdekes volt a beszélgetés, tetszett. Nekem is határozott elképzeléseim vannak a jövőmmel kapcsolatban és jó volt hallani, hogy érdemes ezekért küzdeni. Tudom, hogy mindig lesznek kérdőjelek, de ezekkel meg kell küzdeni!” Sz. “Nekem nagyon tetszett

Tovább a teljes cikkre »