Ismerkedés a jövő oktatási eszközeivel

A Diák Innovátorok Klubjának május eleji rendezvényén a zSpace oktatási terminálokkal ismerkedtek diákjaink. A többek között a fizika, kémia, biológia tanulását élménnyé tevő 3D-és alakalmazások nagy sikert arattak a fiatalok körében. A “kézzelfogható” emberi szív, a darabjaira szedhető robotkar vagy az apró részletekig “boncolható” béka lenyűgözött mindannyiunkat. A protonokból, neutonokból, eletronokból virtuálisan felépíthető atomok, a különböző égitesteken tanulmányozható gravitáció grafikus megjelenítése szintén túlmutatott az eddig látottakon. A tudományterületek között kalandozva jutott idő arra, is, hogy a résztvevők, az eszközökön elérhető

Tovább a teljes cikkre »

Tudománytörténeti kalandozás

Az elmúlt hetekben híres magyar kutatókkal ismerkedtek a tizenegyedik évfolyamosok a Csopában. A Tudósok csarnokában gyűjtött információk alapján egy angol nyelvű bábelőadás keretében mutatták be a tudományos élet jeles képviselőit a Csodák Palotájában vendégeskedő portugál Erasmus+-os diákoknak, Mafaldanak és Nunonak. A csapatbemutatók előtt, a rendelkezésre álló alapanyagok felhasználásával, a bábokat is közösen készítették el a lauderesek. A nemzetközi zsűri értékelte a produkciókat. Az előadásokat követően jutott idő egy kis biliárdfocira is.

Tovább a teljes cikkre »

Tudományos, művészeti, technológiai pörgés, avagy STEAM nap a Lauderben

November 30-án, kedden, hanuka második napján került megrendezésre a Trendi Trendelli program, melynek keretében a NYIT és a 9-12. évfolyamosok a tudományokhoz, művészetekhez és technológiai újdonságokhoz kapcsolódó előadásokon és interaktív foglalkozásokon vehettek részt. A rendezvény a tavalyi 4T Mozaik – Kutatók a Lauderben témanap folytatása volt. Nagy örömünkre, ezúttal a virtuális teret a személyes találkozások váltották fel. Négy sávban több, mint 40 műhelyfoglalkozás közül választhattak a diákok a tematikus nap folyamán. Egyszerre tizenegy helyszínen zajlottak az ismeretterjesztő aktivitások. Az űrszekciót

Tovább a teljes cikkre »

Fókuszban a mesterséges intelligencia

Október 22-én folytatódott a Lauder INNOLab STEAM csoport közös tanulása. Lévay György a mesterséges intelligencia világában kalauzolta az érdeklődő diákokat és tanárokat. A szakember személyes történetén keresztül kaptunk betekintést a végtagprotézisek fejlesztésének kulisszatitkaiba. A matematikai háttér megismerése mellett gyakorlati bemutatókon keresztül érthettük meg a mérnökök, kutatók előtt álló kihívásokat, tesztelhettük az elért eredményeket. Az előadás során a mesterséges intelligencia térhódításával és az új technológia alkalmazásának etikai kérdéseivel is foglalkoztunk. Köszönjük vendégünknek a nyitottságot, az új ismereteket és a kérdéseinkre adott

Tovább a teljes cikkre »